A virágok jó kedvre derítenek, és feldobják otthonunk hangulatát, hiszen azt sugallják: az élet épp olyan kerek, vidám és színes, mint ők, maguk. |  |
Az ősz korai beköszöntével lassan elpakoljuk a nyári ruhákat, és előkerülnek a hűvösebb időre való, meleg darabok, amelyek között mindig akad néhány kopott, páratlan vagy lyukas kesztyű és zokni. |  |
Az üvegfestés napjainkra a legkedveltebb hobbi-tevékenységek egyike. Nem kell hozzá különösebb szakértelem vagy rajztehetség sem, hiszen álomszép sablonokat és előre kontúrozott üvegeket vásárolhatunk, amelyeket igazán könnyű kifesteni. |  |
A gyerekek szeretik a virágokat, és boldogan figyelik, ha anya vagy apa növényeket ültet, gazol, bokrokat metsz, vagy locsol. Vonjuk be a kicsiket, és ültessünk velük apró növényeket egészen pici tojás-cserepekbe! |  |
A feng shui elvei szerint: amilyen a házunk bejárata, olyan az emberekkel és a külvilággal való kapcsolatunk. Tegyük hát virágzóvá kapcsolatainkat egy saját készítésű, papírvirágokkal és pillangókkal díszített, egész évben színpompás koszorúval! |  |
Napi sétáink során lépten-nyomon találhatunk festésre alkalmas köveket az út mentén, amelyeket otthon aztán kedvünk szerint dekorálhatunk. Gyűjtsünk össze egy kisebb gyerek vödörnyit belőlük, igyekezve, hogy a kavicsok felülete lapos, és lehetőleg egy színű legyen. |  |
Kislánykoromban – rám nem jellemző némasággal - képes voltam órákon át nagymamáim serény kezeit csodálni, amint gondosan maguk elé terített gobelinjeiket, keresztszemes párnáikat és terítőiket varrták. |  |
|